A storytelling szerepe az online világban (és marketingben)

Az internet világában — ezáltal az online marketingben is — egyre nagyobb hangsúlyt kap az adatokra épülő döntéshozatal, ami lehetővé teszi többek között a kampányok hatékonyságának precíz mérését, kielemzését és optimalizálását is. 

Az adatvezéreltség azonban gyakran túlzott fókuszt helyez a számokra és a mérhető eredményekre, miközben figyelmen kívül hagyhatja a kreativitást és az intuitív megközelítéseket. 

Bár az adatok kétségkívül sokat segítenek a célközönség jobb megértésében, nem szabad, hogy kizárólag azok határozzák meg a stratégiai döntéseket. 

A túlzott adatfüggőség uniformizálhatja a kampányokat, és elfojthatja az innovációt. Ahogy tehát a hétköznapokban, úgy az online marketingben is szükség van az egyensúlyra a számok és a kreatív megoldások között, hogy valódi értéket közvetíthessünk a fogyasztók felé.

Mi bizonyítja mindezt?

Számok a szavak ellen

Az emberi nyelv, a szavak és az általuk létrehozott képzettársítások mélyen gyökereznek az emberi kultúrában, messze megelőzve a számok megjelenését. 

A szavak használata és a velük való kommunikáció az emberi gondolkodás és kapcsolatok alapja, hiszen ezekkel fejezzük ki érzelmeinket, gondolatainkat és az általunk észlelt külvilágot is.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy régen szavakkal jelezték az ősemberek, ha oroszlán közeledett, nevekkel látták el a csillagjegyeket, hogy ne tévedjenek el, és hangjelzésekkel értesítették a társaikat a közeledő ellenséges törzsekre is.

Ezzel szemben a számok csupán néhány évezrede alakultak ki, főként az ókori könyvelések és gazdasági nyilvántartások miatt, amikor szükségessé vált a mennyiségek pontos rögzítése.

A szavak tehát önmagukban sokkal közelebb állnak az emberi felfogáshoz és agyműködéshez, mint a számok — ráadásul amikor ezek a kifejezések és a hozzájuk kapcsolt képzettársítások összefonódnak, egy olyan nagy egészt kezdenek alkotni, amely minden ember agyára óriási hatást gyakorol, és olyan iparágak épülnek rá, mint a reklámszakma, a marketing vagy éppen Hollywood. Ez a nagy egész nem más, mint a történet. 

A storytelling, azaz történetmesélés

A storytelling az emberiség egyik legősibb és legfontosabb kommunikációs eszköze. 

Az emberek már az ősidők óta történeteket használnak arra, hogy megosszák egymással tapasztalataikat, tanulságaikat, értékeiket és hiedelmeiket. Mindent így fejezünk ki, mióta van nyelvünk, amivel beszélni tudunk (a testrészt, illetve a beszélt nyelvet is ideértve): az olyan apróságoktól, mint hogy a fazék túl forró, az olyan grandiózus dolgokig, mint hogy a törzsfőnök háborúba szólítja apánkat, fivéreinket vagy mi magunkat.

A történetek képesek: 

  • megragadni a figyelmet, 
  • érzelmeket kelteni, 
  • és elmélyíteni a közösségi kapcsolatokat. 

Mivel a történetek gyakran konkrét élményeken és eseményeken alapulnak, könnyen kapcsolódnak a hallgatóság személyes tapasztalataihoz, ezáltal mélyebb, hosszabb távú hatást gyakorolnak rájuk.

A marketing világában a storytelling éppen ezért egy rendkívül hatékony eszköz, amely lehetővé teszi a márkák számára, hogy érzelmi kapcsolatot teremtsenek a fogyasztóikkal. Ahelyett, hogy pusztán termékeket és szolgáltatásokat reklámoznának, a vállalatok történeteken keresztül tudják bemutatni értékeiket, küldetésüket és egyedi identitásukat. Ezek a történetek pedig nem csupán információt közvetítenek, hanem élményeket is, amelyek emlékezetesek maradnak a közönség számára. 

A jól megalkotott történetek segítenek a márkáknak kitűnni a piacon, és olyan hűséges fogyasztói bázist építeni, akik nem csupán a termékeket, hanem a mögöttük álló történetet is magukénak érzik. 

A marketingben a storytelling tehát nemcsak egy technika, hanem egy stratégia is, amely erősíti a termék vagy szolgáltatás mellett az egész márka hitelességét és vonzerejét.

De hogyan alkoss történeteket a marketingben?

  1. Tegyél arcot a számok mögé: Amikor adatokat vagy statisztikákat mutatsz be, érdemes ezeket emberi történetekkel összekapcsolni. Például, ha egy új terméked sikeréről beszélsz, mutass be egy konkrét vásárlót, aki életében pozitív változást tapasztalt ennek köszönhetően. Az emberek sokkal inkább emlékeznek egy személyes történetre, mint puszta számokra.
  2. Szemléltess konkrétumokat, ne absztrakt dolgokat: A történetek akkor válnak igazán érdekessé és megragadóvá, ha konkrét részleteket tartalmaznak. Írd le a helyszínt, a szereplők érzéseit, a kihívásokat és a megoldásokat. Az absztrakt fogalmak helyett a valós események és tapasztalatok segítenek a hallgatóságnak könnyebben kapcsolódni a történethez.
  3. Vidd végig a hallgatóságot egy érzelmi utazáson: A jó történetek gyakran magukban foglalnak konfliktusokat vagy kihívásokat, amelyeket a szereplőknek le kell győzniük. Mutasd be, hogyan segített a terméked vagy szolgáltatásod áthidalni ezeket az akadályokat, és hogyan javította a szereplők életét. Az érzelmi kötődés erősíti a történet hatását.
  4. Tartsd egyszerűen és érthetően a történetet: A túl bonyolult vagy elvont történetek könnyen elveszíthetik a közönség figyelmét. Használj egyszerű, hétköznapi nyelvezetet, és fókuszálj egyetlen kulcsüzenetre, amely köré a történetedet építed. Így a hallgatóság könnyebben megérti — és ami még fontosabb, emlékszik majd rá.
  5. Építs a márkád értékeire: Minden történetnek tükröznie kell a márkád alapvető értékeit és üzenetét. Legyen szó innovációról, megbízhatóságról vagy fenntarthatóságról, a történetedben ezek az értékek legyenek jelen. Így a fogyasztók nem csak a történetet, hanem a mögötte álló márkát is erősebben érzik magukénak.

Mivel tehát a szavak sokkal mélyebb és ösztönösebb hatást gyakorolnak az emberi agyra, nem csoda, hogy a reklámszakmában, a marketingben, az értékesítésben és minden emberi meggyőzéshez kapcsolódó iparágban — az affiliate marketingtől a SEO-ig — sokkal erőteljesebb eszköznek számít, mint a puszta számok.

Szerző: Molnár Dávid

Hugyecz Görgy (Harder)
20+ éve munkám és hobbim is az online világhoz köt. Az utóbbi 10+ évben leginkább keresőopimalizálás (SEO) témában tevékenykedem, mellette pedig Google Ads és Facebook PPC fronton is segítem ügyfeleimet. Korábban 10+ évig webgrafika, sitebuild, weboldal készítés témakörben mozogtam.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét